Strict Standards: Only variables should be assigned by reference in /home/mnrseeu/public_html/templates/bt_arise/blocks/header.php on line 17

MNRSE

Font Size

Profile

Cpanel

Mnrse Honlapja

 

az egyesület működését, illetve
programjait a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.

Üdvözöljük a

Magyar Nemzet Ragadozómadár - védő

és Solymász Egyesület honlapján!

 

Meghívó

A Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesület

2016 évi első közgyűlésére.

 

A Közgyűlés időpontja; 2016. július 08.-án, pénteken, 18 órai kezdettel.

Helyszín; Kiskunmajsa, Iparhegyi utca 41. szám alatt.

 

Megközelítés: Budapest felől autóval az M5-ös autópályán Kecskemét irányában a kb. 102 km.-nél lesz egy lehajtási Kiskunfélegyháza Dél/451. út/Szentes/Csongrád/Kiskunmajsa irányába. Értelem szerűen lehajtva a pályáról JOBBRA kell Kiskunmajsa felé lefordulni. Innen az úti cél 13 km.

Első falu Jászszentlászló, majd Kiskunmajsa Jonathermál fürdő üdülő övezete jön. Majd jobb kézre jön a Sportközpont és teke pálya, és a Pizza Jobo ahol a főút háromfelé ágazik el,  itt kell balra befordulni (Iperhegyi utca) és kb. 400 métert haladni a célállomásig.

Más megközelítésért, illetve ha eltévedtek hívjátok a Kócsó Nikit (30.1812491)

 

Napirendi pontok:

- Elnökségi beszámolók, és a 2015 év értékelése

- Felügyelő- és Fegyelmi Bizottsági beszámolók

- Gazdasági beszámoló

- 2016 évi Munkaterv és Pénzügyi terv ismertetése és megvitatása.

- 2016 évi Munka és Pénzügyi terv megszavazása.

- Egyebek, Tagsági igazolványok átadása.

 

Amennyiben a Közgyűlés nem határozatképes, úgy a megismételt Közgyűlés a meghívóban szereplő helyen 18.30 perckor kezdődik, és a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz az eredeti napirendi pontokban!

A Közgyűlést követően a helyszínen közös vad vacsora, majd éjszakai fürdőzésre megyünk a helyi termálfürdőbe, ahol kötetlen beszélgetésekre kerül sor.

Szállás Kócsó Nikinél a házban lesz, illetve sátorban a kertben. Kutya, madár hozható, mely felügyeletéről a gazdája fog gondoskodni.

 

Minden tagunk megjelenésére számítok!

 

 

Solymászüdvözlettel;

Bérces János

elnök

 

Maglód, 2016-06-30.

 

 

 

 

 

Kedves Érdeklődők!

A Vadászati Kulturális Egyesület szeretettel meghívja a solymászatot támogató, a kultúráért tenni akaró civileket és aktív solymászokat

a VKE Solymász Rend alakuló ülésére,

melyet a VKE jubileumi ünnepsége keretében tartunk

2016. május 28.-án 10.30 órai kezdettel,

Keszthelyen a Vadászati Múzeum oktatótermében.
 




Üdvüzlettel:

Oláh Csaba
elnök
Vadászati Kulturális Egyesület
http://vadaszatikultura.hu/

 

 

 

Kedves Látogatók

 

Idén is eljött a FEHOVA ideje (2016.02.18 -- 2016.02.21) és az MNRSE mint mindig, most is kiállítóként képviselteti magát, rengeteg vidám és színes műsorral vár mindenkit, akinek van kedve ellátogatni a rendezvényre.

Ahol megtaláltok minket:

HungExpo: Budapest, Albertirsai út 10, 1101

A pavilon 113A

 

 

 

MEGHÍVÓ

 

A Magyar Nemzeti Ragadozómadár védő és Solymász Egyesület 2015 évi második küldött közgyűlésére.

 

Időpont: 2015 december 28. Hétfő 18 órai kezdettel.

Helyszín: Somogysimonyi, Erdészlak, Bálterem

 

 

Megközelítés:

autóval az M7-sen Pest felől Nagykanizsa irányába, melyről Zalakomáromnál kell lejönni az autópályáról. Itt a 7-es főúton JOBB kéz irányába kell fordulni, majd kb 150 méter után BAL-ra, mely egy kis gazdasági beton út lesz, és Zalakomárom alatt kapcsolódik bele a Somogysimonyi felé vezető útba. Így egy nagy kunkort le lehet vágni, Zalakomár kiiktatásával. A gazdasági út végén ismét BAL-ra kell fordulni és addig kell menni, míg el nem éritek Somogysimonyit. Át kell menni a falun mindaddig, míg a vége előtt, JOBB kézre, lesz egy kőkereszt, és itt tábla is jelzi, hogy JOBB-ra kell lefordulni az Erdészház felé. Ez egy homok út, némi gödrökkel, így óvatosan!:) A falut elhagyva szép somogyi erdőben kacsázik néhány kilométert majd az út. Egy elágazás lesz csak, egy erdei fenyő csemetése mellett, itt JOBB-ra kell tartani, de ezt is majd tábla jelzi. Az út az Erdészházhoz vezet, nem lehet eltévedni.

 

NAPIRENDI PONTOK: 

 Küldöttek választása

 Új alapszabály elfogadása

 Egyebek, tagsági igazolványok átadása.

 

Kérek minden elnökségi, bizottsági tagot, valamint a küldött jelölteket, hogy megjelenni szíveskedjenek.

 

A küldött közgyűlést az egyesületi karácsonyi vadászatunk második napján, a vadászatot követően tartjuk, majd vacsora. Ezt követően érdekes előadások következnek, majd kötetlen beszélgetésekre kerül sor.

 

Minden tagunk megjelenésére számítok!

Solymászüdvözlettel,

Bérces János

MNRSE elnök

 

Maglód, 2015.12.18.

 

----------------------------------------------

 

 

FEHOVA 2015 összefoglaló

 

Idén 72 négyzetméteren a hortobágyi Madárkórház Alapítvánnyal és a székesfehérvári Vadmadárkórházzal közös standon jelenítettük meg ismét az egyesületünket. A kiállításon való részvételünket idén is a HUNGEXPO támogatásával tudtuk megvalósítani. A 2014 évi adó 1%-ból kapott adományokból, illetve támogatásokból a látogatóinknak szórólapokat, kártya naptárakat, hűtő mágneseket és kulcstartókat, valamint a gyerekeknek az elmaradhatatlan sólyomfejes színes lufikat készítettünk. Standunk falait e támogatásokból készített információs és dekorációs molinókkal gazdagítottuk. Tagjaink önkéntes munkával 1000 db sólyomfejes színes papírzászlót készítettek, szintén a gyermekek részére.

A standunkon négy napon keresztül 24 tagunk, és mint egy 20 külsős aktivistánk és támogatónk dolgozott azon, hogy az idei MNRSE megjelenésünk még nagyobb volumenben és látványossággal jelenjen meg. A naponta felvonultatott 14-18 ragadozó madárral a látogatók testközelből találkozhattak, valamint kezükre adva emlék fotókat készíthettek, miközben tagjaink megfelelő információval látták el az érdeklődőt az adott madár fajról, a solymászatról, az egyesületünk ragadozó madárvédelmi munkájáról.

Minden nap látványos élő ragadozó madár repítéses show-műsort mutattunk be a nagyszínpadon, solymászati ismertető előadás kíséretében.

A közel 56.000 ezres látogatók zöme a mi pultunknál is járt, a legtöbb látogatónk az elmúlt 5 év után már kereste standunkat, és madarainkat. Ismerős arcok, új támogatók és régi hűséges pártolóink is meglátogattak minket. Természetesen a legnagyobb sikerünk a gyermekek és családosok körében volt idén is.

Az elmúlt 5 éves FEHOVA-s megjelenésünkre visszatekintve elmondhatjuk, hogy nem csak az egyesületünk fejlődésében, hanem a kiállításunk minőségében is dinamikus előrelépés figyelhető meg. Köszönhető a fiatal és idősebb tagjainknak, akik a rendezvény egésze alatt remek hangulatot varázsoltak a standunkra és környezetére. Bevonva a minket megtisztelő barátokat, rokonokat, más szervezet solymászait, vadászkutyásokat, íjászokat, és minden természetben mozgó, élő és tevőlegesen ténykedő embert.

Mint alapító tag és ennek az egyesületnek az elnöke jó volt látni, hogy az a csemete, amit 5 éve elültettünk kezdi meghozni a termését. A fiatalokba vetett hitünk, az optimista előremutató munka és ennek lendülete nem okozott csalódást, elmondhatjuk már most is, hogy megérte!

 

Eddigi hűséges látogatóinknak pedig azt üzenjük, illetve azoknak is, akik esetleg most nem tudtak eljönni, hogy írják fel a jövő évi naptárukba, hogy 2016 február 11-14. között ismét FEHOVA, ahol az MNRSE standjánál és a nagyszínpadon solymászaink és ragadozó madár védő tagjaink várják gyönyörű madaraikkal önöket, ahogy eddig is!

 

Bérces János

MNRSE elnöke